www.e-oktat.gportal.hu Tananyagok, Puskák, Segédletek, Kötelezők röviden
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2010-10-14
 
IRODALOM
 
Csokonai Vitéz Mihály
 
Hoffmann
 
Puskin
 
Katona József
 
Eötvös József
 
Kemény Zsigmond
 
Jókai Mór
 
Szigligeti Ede
 
Vörösmarty Mihály
 
Arany János
 
Petőfi Sándor
 
Madách Imre
 
Stendhal
 
Honoré de Balzac
 
Gustave Flaubert
 
Homérosz
 
Aiszkhülosz
 
Szophoklész
 
Euripidész
 
Euripidész életrajza

Euripidész /Kr. e. ? 480 - Kr. e. 406/


Jómódú szülök gyermeke volt, visszavonultan élt, arról, hogy bármilyen közszereplést vállalt volna, nem maradt fenn adat. Kr. e. 455-ben szerepelt először drámai versenyen, első győzelmét Kr. e. 441-ben aratta. Műveit nehezen fogadták el, életében mindössze ötször nyert első díjat. Ma remekműnek számító darabjaival is gyakran csak a bukást jelentő harmadik helyezést érte el. Utolsó éveiben Arkhelosz király udvarában élt, és ott is halt meg. A hagyomány szerint kilencven drámát írt, ebből teljes egészében 17, a többi töredékesen maradt fenn.

Művei:
Alkésztisz /bemutató: Kr. e. 438/
Médeia /bemutató: Kr. e. 431 /
Hippolütosz /bemutató: Kr. e. 428/
Héraklész /bemutató: I{r. e. 421 és 415 között/
Trójai nők /bemutató: Kr. e. 415/
Élektra /Kr. e. ? 413 /
Iphigeneia a tauroszok között /bemutató: Kr. e. 412 k./
Helené /Kr. e. 412/
Iphigeneia Auliszban /bemutató: Kr. e. 405/
Bakkhánsnők /bemutató: Kr. e. 405/
A küklopsz /Ez az egyetlen egészében ránk maradt szatírdráma./
Andromakhé
Héraklész gyermekei
Hekabé
Oltalomkeresők
Őrjöngő Héraklész
Rhészosz /Euripidész neve alatt maradt fenn, szerzője egy ismeretlen költő, valószínűleg a IV. századból./

 
Óra
 
Naptár
2026. Június
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
hirdetés

 
Hirdetés
 
Történelem
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |