Az ember tragédiája /1859-1860/

A bibliai teremtéstörténetre épül a mű cselekménye, amit meseszerű, csodás jelenségek, ha kell, vonzók; ha kell, taszítók színesítenek.
Keretszínek, "biblikus színek" fogják közre Ádámnak tizenegy színből álló álmát, amit Lucifer bocsát rá azért, hogy az emberiség történetének csak sötét képeit vetítve elé, kilátástalannak láttassa a jövőt. Ebben a művészi szerkesztésben a megtörtént, kiábrándító események mintha csak Ádám álma után következnének; tehát a küzdés, az emberi élet értelmetlen.

Első szín
Az expozíció a mennyei birodalmat ábrázolja. Az úr nagy fényességben trónusán ül, körülötte térdelő angyalsereg. Az angyalok kara dicsőíti őt. Az Úr elégedetten tekint le az általa teremtett világra:
"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát újítni kell."
Drámai jelenetben konfliktushelyzet alakul ki, ugyanis az e főangyal, Lucifer ahelyett, hogy dicsérné az Urat, szembeszáll vele. Értelmetlennek tartja a teremtést, tagadja, hogy bármi jó, szép következhet. (Az egész cselekmény során ő a "tagadás szelleme".) De ha már így alakult, akkor részt követel a teremtésből.
Az Úr gúnyosan ajándékoz neki a teremtett világból:
"Legyen, amint kívánod.
Tekints a földre, Éden fái közt
E két sudár fát a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen."
Lucifer méltatlankodva fogadja:

"Fukar kezekkel mérsz,
de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni."

Második szín
A földön folytatódik a történet. Az első emberpár, Ádám és Éva a paradicsomban gondtalanul, boldogan élnek. Éva elégedetten mondja Ádámnak:
"Ah, élni, élni, mily édes, mi szép!"
Ádám közbevetése után boldogan folytatja:
"Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,
És mindezért csupán hálát rebegnünk
Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket."
A két fa, amit az úr Lucifernek adott, a tudás és a halhatatlanság fája. Erről a két fáról az emberteremtményeknek nem szabad gyümölcsöt szakítaniuk. A szélrohamból kibontakozó ijesztő Lucifer - hogy elkezdje csatáját az Úrral szemben - biztatja őket
"Mit képes tenni az arasznyi lét?
E két fa rejti mind e birtokot,
S ettől tiltott el, aki alkotott.
Tudsz, mint az Isten, azt ha élvezed,
Ettől örök ifjú marad becsed."
Éva szakít a tudás fájáról. Az alrnát először ő, majd Ádám is megízleli. Az öröklét fájához hiába húzza őket Lucifer, azt nem érik el, mert egy angyal lángoló karddal útjukat állja.
A mennyekből dörgő hang hallik; az Úr szól Ádámhoz:
"Ádám, Ádám! Elhagytál engemet,
Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban."

Harmadik szín
Ádámot és Évát a paradicsomon kívül, egy pálmafás vidéken látjuk viszont, miután méltatlanná váltak a paradicsomi életre. Egyelőre bizakodva dolgozgatnak. Éva lugast, Ádám kerítést készít, ám eszükbe jut, hogy az öröklét fáját nem érték el. Kétségek gyötrik őket: hol a lét határa, milyen a jövő? Lucifer van velük; Ádám bizakodva kéri:
"Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek."
Éva is szeretne előrelátni:
"Hadd lássam éri is, ...
Nem lankad-e el, nem veszít-e bájam."
Lucifer bűbájt, varázslatot bocsát rájuk:
"Legyen. Bűbájat szállítok reátok,
És a jövőnek végéig beláttok
Tünékeny álom képei alatt..."
A történeti színekben mindig Ádám, Éva és Lucifer a főszereplő. Az eszmékért rajongó Ádámot Lucifer nem csupán indokolatlan tagadással hűti le, hanem konkrét példákkal, érvekkel, rideg racionalizmussal is.

Negyedik szín
Ádám - fáraó
Éva - egy rabszolga felesége
Az első történeti szín Egyiptomban játszódik, nagy és nyitott csarnokban emelvényen trónol Ádám mint fáraó. Lucifer a minisztere. Mögötte a majdani nyugvóhelyét, síremlékét, a gúlát építik kegyetlen korbácsütésektől megkínzott rabszolgák.
Mindene megvan; a mérhetetlen gazdagság, a földi örömök boldoggá tehetnék, mégis végtelen űrt érez lelkében. Annak tudata sem elégíti ki, hogy az épülő piramis örök időkre hirdetni fogja az ő dicsőségét. A nép, a rabszolgák jajszava nem jut el hozzá, fogalma sincs a nép szenvedéséről. Lucifer faggatja:
"Felséges úr! Aggódva kérdi néped,
Mely elvérezni boldog lenne érted,
Vajon mi az, mi a nagy fáraót
Nem hagyja trónja vánkosán pihenni."
Közben egy véresre korbácsolt rabszolga utolsó erejével odaszökik a trónus elé, és könyörgőn szól a fáraóhoz: "Uram, segíts!"
Éva, a rabszolga neje szalad utána, és eszelősen, elkeseredetten kiáltja:
"Hiába kéred azt.
Ki kínjainknak nem volt részese,
Nem ért, nem ért! Halk a jajnak szava,
S a trón magas."
A haldokló rabszolga utolsó szavaival a durva valóságot fogalmazza meg.
"Miért él a por? - a házhoz követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. Milljok egy miatt."
A "rettentő beszéd" szíven üti a fáraót, aki magához inti a trónusra Évát. Ismeretlen, emberibb érzés hatja át, de Éva kijózanítja azzal, hogy a nép jajára hívja fel Ádám-fáraó figyelmét. Éva szerepe ebben a színben passzív, de lénye, bája, kérdése: "Hallod-e a nép jaját?" - hatással van a fáraóra:
"Először vettem észre.
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá,
Csókolj meg, és feledd el a világot."
Lucifert pedig utasítja: "Te meg némítsd el azt a jajgatást"
Lucifer, aki A tragédiában végig a józanságot, a hideg közömbösséget mutatja, tömören, oktató stílusban közli a társadalmi valót:
"Azt nem bírom, ez már a nép joga.
Együtt örökké az igával azt."
Éva akár boldog is lehetne a fáraó mellett, de ő még mindig érzi a nép fájdalmát, hallja jajszavait Tudja, hogy életének egyetlen célja lenne, hogy boldoggá tegye a fáraót, hogy rajta kívül mindent felejtsen el, nyomort, ábrándot, nagyságot, halottakat, de erre képtelen. A nép kínjait ő is érzi. Éva hatására a fáraó is megérti, hogy semmit nem ér az olyan dicsőség, amit milliók kínja árán ér el az ember. Lucifer azonban megpróbálja kiábrándítani: hiába adja a népnek a szabadságot, nem fog vele élni. A tömeg arra van teremtve, hogy dolgozzon, ha tőle szabadságát megkapja, másnap új gazdát keres magának.
"Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,
Ha a gazdának szükségét nem érzi:
Ha kebelében öntudat lakik?"
Miután a fáraó elrendeli a szabadságot: "legyen szabad a szó nép", Madách mélyen szántó bölcselkedését, tépelődő gondolatait közvetítik a szereplők a nő-férfi kapcsolatról, a népről, tömegről, a nagy eszméről, a szabadságról.
A magasba törő piramisos dicsőség ellensúlyozására, a tagadásra - csodás elemként közbeiktatva - legurul hirtelen a trón lépcsőin egy múmia, jelezve, hogy mennyit is ér a dicsőség. Lucifer gúnyosan mutat a förtelemre:
"Ne félj, csak szellemed vesz,
De tested megmarad, mint múmia,
Kíváncsisága iskolás fiúknak,
Torz arculattal, melyről elmosódott
Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt."
Ádám-fáraó elfásult, csalódott, de megfogalmazódik benne a szabadság eszméje; elképzel egy újat.
"Fülembe cseng még milliók egy miatt.
E millióknak kell érvényt szereznem.
Szabad államban - másutt nem lehet."
Évának is reménykedve mondja:
"Igen, igen; sejtem, hogy téged is
Tisztult alakban fel foglak találni.
S akkor nem fogsz ölelni már parancsból,
De mint egyenlő..."
Lucifert unszolja: "Vezess, vezess új célra Lucifer..."

Ötödik szín
Ádám - Miltiadész
Éva - Lucia, Miltiadész felesége
Athénban játszódik, a színpad görögös. Köztér látszik oszlopokkal, nyílt templomcsarnok. A templom felé igyekszik Lucia fiával, Kimónnal, szolgák kísérik őket. A templomban áldozatot akarnak bemutatni. Lucia férje Miltiádész, a hadvezér, aki messze hazájától hősies csatákat vív, hogy a hon szabadságát védje.
Míg Miltiádész távol van, a népet demagógok a hadvezér elleni bosszúra ingerlik; azt állítják, hogy áruló. Éva is elfordulna férjétől, ha igaz lenne a vád. Az asszony azonban rájön, hogy hazugság, aljas rágalom, amivel férjét gyalázzák. A szabadságeszme megcsúfolódik, a nép nem méltó a szabadságra. A filozófiai problémakörből a nép elmarasztalása erősödik fel. A demagógok érvelésétől felbujtott emberek Miltiádész ellen hangolódnak, s a hős halálát követelik. Ám megszeppennek, amikor Lucifer tréfaképpen így tájékoztatja őket:
"Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!"
Az első demagóg ijedten reagál:
"Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk
Nincs-é előttük?"
Lucifer folytatja játékát; felvilágosít, magyaráz:
"Éppen ő az ellen.
Megtudta, mit forraltok ellene,
Felkelt szívében a méltó harag,
S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem."
A megijesztett nép most a demagógok ellen fordul. Amikor Miltiádész sebesülten megérkezik csapatával, könyörögnek neki:
"Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember."
Miltiádésznak súlyos sérülése miatt kellett visszatérnie a csatatértől, hiszen így sérülten nem tudja megfelelően ellátni a hadvezéri tisztséget, hatalmát annak akarja visszaadni, akit megillet, a fenséges népnek, kardját Pallasz Athéné oltárára helyezve. Amint az istennő oltárához ér, a nép újra ellene fordul, és a halálát követelik. Lucia mindent megtenne, hogy férje továbbra is a szentélyben maradjon, hiszen így oltalom alatt állna, és megvetéssel szól a népről, ami nem érdemel szabadságot Miltiádész az előbb még előtte porban csúszott népnek nem magyarázkodik, nem kér kegyelmet. Sőt hitványságáért nem is okolja a népet, nem átkozza meg őket.
"E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság."
Büszke öntudattal hajtja le fejét a tőkére. Ő a hibás, amiért illúziókat kergetett. Az eltorzult szabadságeszméből kiábrándulva várja a mellette bárddal álló bakó, Lucifer sújtását. A jövőben nem a nép boldogulását fogja keresni, kizárólag saját örömét fogja szem előtt tartani, a kéj és a mámor adta gyönyöröket fogja keresni.

Hatodik szín
Ádám - Sergiolus
Éva -Júlia
Lucifer - Milo
Róma jelenik meg előttünk. A történelem tanulsága szerint a nagyhatalmi Róma összeomlását, bukását az erkölcstelen életmód, a züllöttség siettette. A közönséges élvezeteket hajszoló dorbézolásnak vagyunk a tanúi.
"Borral, szerelemmel Eltelni sosem kell;
Minden pohárnak Más a zamatja.
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.
Borral, szerelemmel
Eltelni sosem kell,
Minden leánynak Más a varázsa."
Kívülről velőbe ható jajgatás hallatszik. Lucifer kommentálja:
"Néhány őrültet most feszítenek fel,
Testvériségről, jogrul álmodókat"
A mulatozók közül Catullus elmarasztalja az áldozatokat.
Döghalál, a pestis pusztít a városban, ám az orgiázó társaságot ez egyelőre nem zavarja. A tivornyázók között van Sergiolus, Milo és Júlia a kéjhölgyek között. A gladiátorok élet-halál birkózásának látványa is jó szórakozás. A legyőzött gladiátornak nem kegyelmeznek. Míg holttestét kivonszoltatják a mulatozók, pajzán dalok csendülnek fel az ajkakon. Hippia kéjnő énekének refrénjét az egész társaság átveszi:
"Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon,
Élvezve és feledve a világot,
Miért vitatták mások dolgait."
Júlia és Sergiolus ebben a miliőben, a borgőzös élvezetek közben is mérhetetlen vágyódást éreznek a kezdeti tiszta, paradicsomi életük iránt. Az ötödik színben az események tragédiába torkollanak.
Lucifer, hogy új színt vigyen a mulatozásba, úgy gondolja, hogy az utcáról hívják be az első arra járót. Mindenki megdöbbenésére egy halottat hoznak be nyitott koporsóban. A halottat asztalra helyezik. Lucifer hú marad önmagához, így élcelődik:
"Igyál, pajtás, holnap nekem, ma néked!"
Hippia közbevág.
"Talán inkább csókot kívánsz?" - és megcsókolja a halottat
Péter apostol a halottat kísérők közül nem tudja megakadályozni. Hiába kiált a lányra:
"Megállj, a döghalált szívod magadba."
Péter apostol kemény szavakkal ostorozza az embereket:
"Te nyomorú faj! - Gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt gúnyolva taposó. - - -
Ha Istennek hatalmas újfa érint,
Gyáván hunyász, rútúl kétségb' eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezedik rád? Nézz csak, nézz körül,
A város pusztúl, durva idegen nép
Tiporja el arany vetéseidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol,
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
 Emelt fővel jár a békés lakok közt,
Utána a halvány gond, rémület,
S égből földről se' részvét, sem segély.
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával
Elandalítani azt a szózatot,
Mely a kebelnek mélyét felveri,
S jobb cél felé hiába ösztönöz?
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,
Csak úndort ébreszt szűdben a gyönyör,
S aggódva nézsz körül: ajkad rebeg
Hiába mind, a régi istenekben
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.
(Az istenszobrok szétporladnak)
Elporlanak s új istent nem találsz,
Mely a salakból újra fölemelne. -
Nézz csak körűi, mi pusztít városodban
Hatalmasabban, mint a döghalál,
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról,
Hogy Thébaisznak puszta téreit
Vad anakhórétákkal népesítsék,
Ottan keresve tompult érzetöknek,
Mi még izgassa, ami még emelje. -
El fogsz pusztulni, korcsúlt nemzedék,
E nagy világ most tisztuló színéről."
Hippia szörnyű fájdalmaktól összeroskad; a halottól a csók hamar fertőzött. Kínok közt hörgi a szavakat:
"A dögvész, óh a dögvész - elveszek.
Nem gyámolít ki sem közületek,
Kik annyi élvet osztátok velem?"
Lucifer részvétlenül ismétli a már ismert szólásmondását: "Ma néked, holnap nékem, édesem."
Az egykor oly vidáman mulatozó társaság rémülten menekül a görcsökben vonagló lánytól, akin csak Péter apostol könyörül meg. Péter apostol az új eszme erejével békét, megnyugvást varázsol a haldokló lelkébe, és megkereszteli.
"Ne átkozódjál lányom, sőt, bocsáss meg -
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten,
A szent szeretet örök Istene.
Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel
Lelked kitisztul menten a salaktól,
S hozzá siet."
A megkeresztelt Hippia hálásan rebegi utolsó szavait:
"Atyám - megkönnyülék."
Péter apostol ezután a megcsömörlött Ádámhoz fordul:
"Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka..."
Az égen egyre erősödő glóriás fényben kereszt rajzolódik ki. Újból a szépért, nemesért, jobbért tenni akaró Ádámot halljuk:
"Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni
Az új tanért. Alkotni új világot,
Melynek virága a lovag-erény lesz,
Költészete az oltár oldalán
A felmagasztalt női ideál."
Lucifer azonban tudja, ez az eszme sem váltja majd valóra Ádám vágyait.
"Ah, a lehetetlen lelkesít fel, Ádám!
A férfiúhoz méltó ez s dícső ám.
Istennek tetszik, mert az ég felé hajt,
S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd."

Hetedik szín
Ádám - Tankréd
Lucifer - Tankréd fegyvernöke
Éva - Izóra
Ádámmal Konstantinápolyban találkozunk. Az új eszme, a kereszténység elkötelezett híve. Tankréd a neve. Lovagtársaival érkezik a keresztes háborúból, Lucifer a fegyvernöke és szállást, ellátást kér a polgároktól. Ám azoknak rossz a tapasztalatuk a keresztes hadakról. Így figyelmeztetik egymást:
"Ím, itt jön ismét egy barbár csapat.
Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput,
Nehogy rabolni jöjjön kedvök újra."
Ádám hiába érvel, hogy a szent cél érdekében, a hit védelmében harcoltak, nem fogadják be őket. A város szélén, egy tisztáson ütnek tábort.
Lucifer, Tankréd fegyvernöke most sem marad adós a gúnyolódással:
"Lám, lám, mivé silányult a nagy eszme,
Melyért a cirkusz vértanúi haltak. -
Ez az egyénnek felszabadítása? - -
Csodálatos fajú testvériség."
Ádámnak tapasztalnia kell, hogy valóban elsilányult az eszme. A polgárok nemcsak rablástól, fosztogatástól félnek, de attól is tartanak, hogy a jövevények talán eretnekek, akik az egyház egyes hittételeit, dogmáit tagadják. Ádám szeme előtt vonul el egy csapat. Az élen fejedelmi pompában a pátriárka, a főpap, barátok, szerzetesek kísérik. Utánuk összeláncolt eretnekek, majd katonák és a nép. Ádám a pátriárka elé lép, megszólítja:
"Atyám! A szent sír harcosai vagyunk,
S a fáradalmas útból megpihenni
E város népe még be sem fogad. -
Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön."
A főpap válasza szíven üti Ádámot:
"Fiam, csekély dolgokra most nem érek,
Az isten dicse, a nép üdve hív,
Eretnekek fölött kellvén ítélnem,
Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek, (...)
E gonosz hitűek
A szentháromság rejtélyes tanában
A homoiusiont hirdetik,
Míg az egyház a homousiont
Alapítá meg a hit cikkeül."
Az az egyetlen i, ami sok-sok kegyetlenséghez vezetett, tulajdonképpen annyit jelent a homoiusionban, hogy hasonló lényegű, vagyis Jézus nem azonos Istennel, csak hasonló hozzá. A homousion szó pedig azt tanítja, hogy Jézus azonos Istennel.
Míg a pátriárka Ádámot oktatja, a barátok már türelmetlenkednek; siettetik az ítéletet:
"Halál reájuk, már a máglya ég."
Később Izóra és a komornája, Heléné - a kolostor lakói - sikoltva menekülnek négy keresztes lovag elől. Ádám lábainál rogynak össze. A keresztesek elkotródnak. Ádám a mindig áhított női ideált látja meg Évában, Lucifer Helénével könnyű kalandot remél. Éva és Ádám közt plátói szerelem szövődik, ami sohasem fejlődhet boldogsággá, mert a kor szelleme megakadályozza. Ugyanis Izóra apja, aki szintén a szent sír vitéze volt, amikor egy éjszaka a vad ellenség meglepte őt és társait, fogadalmat tett, hogyha megmenekül, leányát apácaként Szűz Máriának ajánlja. Lucifer gúnyosan mondja Ádámnak, hogy mily őrült fajzat az ember, hol állati vágyának eszközeként tekint a nőre, hol oltárra helyezi és küzd érte hasztalan, csak a középutat nem ismeri. Ez "a kor szelleme", mondja Lucifer, amit ha kell, fantasztikus figurák is védenek. Borzongató fenyegetőzéssel boszorkánytársaság és egy csontváz jelenik meg, hogy elállják az utat a zárda ajtajához közeledő Ádám elől. Ádámot ebben a színben is csalódás éri. Szent eszmék után szállt csatába, és helyette átkot talált. Elkeseredik:
"Csatára szálltam szent eszmék után,
S találtam átkot hitvány felfogásban,
Isten dicsére embert áldozának
S az ember korcs volt, eszmémet betöltni.
Nemesbbé vágytam tenni élveink,
S bűn bélyegét süték az élvezetre,
Lovag-erényt állíték s ez döfött
Szívembe tört. El innét új világba,
Eléggé megmutattam, hogy mit érek,
Ki vívni tudtam és lemondani tudtam,
Szégyen nélkül elhagyhatom helyem, -
Ne lelkesítsen többé semmi is,
Mozogjon a világ, amint akar,
Kerekeit többé nem igazítom,
Egykedvűen nézvén botlásait.
Kifáradtam - pihenni akarok. -"

Nyolcadik szín
Ádám - Kepler
Lucifer - Kepler famulusa
Éva - Borbála, Kepler felesége
E szín Prágában játszódik. A császári palota kertje s a csillagásztorony látszik. Kepler csillagász. A szobájában, az íróasztalánál. Lucifer Kepler famulusa. A kertben udvaroncok udvarhölgyekkel enyelegnek. A társaságban ott van Borbála is, Kepler felesége. Rudolf császár Keplerrel beszélget. Az író nem tud szabadulni az előző szín víziójától; beiktatja a képbe itt is a lelket-szemet vakító fényt: "A háttérben egy eretnek máglyája ég."
Kepler nagy tudós. Kutatási területe a csillagos ég. Ám mégsem boldog, a "pihenni akarok" vágya nem teljesülhet, mert köznapi, anyagi gondok, problémák, felesége viselkedése, stílusa miatt le kell szállnia a ragyogó, csodálatos univerzumból a földre. Rudolf császár kéréséből, utasításából már kitűnik, hogy a nagy tudós kénytelen volt tudományát aprópénzre váltani:
"Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat,
Rossz álmom volt az éjjel, rettegek."
Rudolf császár elmezteti Keplert, hiszen az a hír járja róla, hogy az új tanok hívéül szegődött. Neki köszönheti, hogy egyszerű család gyermekeként ilyen magasra emelkedett, nemességet kapott, és ezek birtokában lett övé a szép Müller Borbála.
"Rossz hír kering az udvarban felőled,
Hogy új tanoknak hívéül szegődtél,
Rostálod a szentegyház tételit;
Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány
Legsúlyosb vád alatt börtönben ül,
Méltó gyanúba jössz te is, midőn
Olyan nyakasan s emyedetlenűl
Igyekszel őt kiszabadítani."
Ádámnak magyarázkodnia kell:
"Felséges úr! Hiszen fia vagyok."
A császár válasza az előző színre emlékeztető merev dogma:
"A szentegyház, fiam, igazb anyád.
Hagyd a világot, jól van az, miként van."
Az új tanokat, melyeknek Kepler hívéül szegődött, a reformáció hirdeti, de a szabad gondolkodás még a tudósnak sem engedhető meg.
Kepler felesége, Borbála hűtlen, kacér teremtés, ő pénzért nyúzza férjét. A tudós kénytelen csillagjóslásokat vállalni, hogy viszonylagos nyugalma megmaradjon. Evát ebben a színben változatos, szélsőséges tulajdonságok jellemzik. Férje nem ítéli el bűnei miatt; felmenti őt:
"Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt."
Lucifer bort hoz Keplernek, aki az iddogálástól elszenderedik. A távolból felhangzó Marseillaise dallamába beleolvadnak a gyengülő, sejtelmes szavak:
"Óh, hallom, hallom a jövő dalát,
Megleltem a szót, azt a nagy Talizmánt,
Mely a vén földet ifjúvá teszi."

Kilencedik szín
Ádám - Danton
Lucifer - bakó
Éva - arisztokrata hölgy, majd pórnő
Az álom az álomban a forradalmi Párizsban játszódik. A polgárokhoz Danton szól: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!" - a forradalom reményt keltő jelszavát most ő mondja a népnek. A haza veszélyben van, az újonnan kivívott szabadságot több oldalról fenyegeti az ellenség, tizenegy hadsereg küzd a határon, és az elesett katonák helyébe tódul az ifjúság, hogy a csataéren szerezzenek dicsőséget. Erre, hős katonákra, és meg nem alkuvó szellemre van szüksége a hazának, mely habozás nélkül leszámol az árulókkal. Évát fiatal márki bátyjával a kivégzőhely közelébe, Dantonhoz vonszolják sans-culotteok. Ádámban feldereng valami jó érzés a múltból, a paradicsomból.
"Az én világom e szörnyű emelvény.
Midőn ráléptél, véled egy darab
Mennyország szállt le, s szentélyébe zár."...
Oh, nő, csak egy napig tanítanál
Az égi tudományra - második nap
Nyugodtan hajtanám bárd alá fejem."
Danton, a kegyetlen vérbíró egy rövid időre mint érző ember szól a lányhoz. Hiszen ő férfi, s vele szemben áll a nő, úgy érzi, szíve rokon az ő szívével, és ezt a lánynak értenie kell. Dantont még senki sem látta érzelegni, ha most bárki látná, ahogy könny ég a szemében, és a vérpadon megáll egy pillanatra, hogy szeressen és szeressék, bukását jósolná meg. De a kor nem engedi, hogy az érzések uralkodjanak fölötte, egy sans-culotte leszúrja Évát.
Majd a tömegből kiválik egy pórnő (Éva) és egyik kezében egy véres tőrrel, másikban egy levágott fejjel Dantonhoz rohan, és szerelmet kér a férfiútól, amiért megölt egy ellenforradalmárt, aki Danton életére tört.
A népvezér elborzadva szól:
"...Nem bírom e szörnyű káprázatot.
Minő csodás hasonlat! -
Aki az Angyalt ismerte, s látta azután
Hogy elbukott, az látott tán hasonlót.
Azon vonások, termet és beszéd,
Minden, csak egy kicsinyke semmiség,
Amit leírni sem lehet, hiányzik,
S minő egészen más lőn az egész! -
Azt nem bírhattam, védte glóriája,
 Ettől pokolnak gőze undorít el. -"
Az álom az álomban azzal ér véget, hogy Robespierre biztatására a forradalom nagy vezéregyéniségének, Dantonnak a kivégzésére készülnek. Danton feje már a nyaktiló alatt van, és utolsó szavaival a bakóhoz szól: "Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el".
"Ezúttal a nyakazás elmarad."
Hirtelen megváltozik a kép, olyan lesz, mint a nyolcadik színben, újra Prágában vagyunk.

Tizedik szín
Kepler íróasztalára hajolva ébredezik, Lucifer mint famulus Kepler vállára üt, s megnyugtatja:
A csillagok világában járó tudós Kepler irtózik a szörnyűségektől, a kegyetlen megtorlásoktól, mégis ebből a történelmi élményéből optimizmussal telítve, erőt érezve indul az új küzdelmek felé. Éva is más hangulatban kezdi az új napot, számára az elmúlt éjszaka, melyet egy udvaronccal töltött, csak kiábrándultságot hozott. Kepler azonban megújult erővel lát munkájához, ifjakat oktat. Egyikük, ki már eddig is kitüntette magát szorgalmával, azt szeretné, ha belátna a természet műhelyébe, hogy átlássa az egészet, az anyag- és a szellemvilágot egészében.
A mester őszintén szól tanítványához, hozzá hasonlóan lényegében semmit sem fogunk fel. A bölcselet csupán mindazoknak a költészete, melyből semmit nem fogunk fel, mindazon, amit ma csodálunk, majd egykoron nevetni fogunk. Rengeteg olyan dolog van, amit még nem értünk, a legfontosabb az önálló, szabad gondolkodás, tűzre a régi, elsárgult pergamenekkel, ha gátolt szabnak az elmének!
"Együtt mondunk búcsút az iskolának,
Téged vezessen rózsás ifjúságod
Örömhozó napsugár- és dalokhoz;
Engem vezess te, kétes szellemőr,
Az új világba, mely fejlődni fog,
Ha egy nagy ember eszméit megérti,
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,
Ledűlt romoknak, átkozott porán. -"

Tizenegyedik szín
London a cselekmény színhelye, már Madách korában járunk. Ádám és Lucifer inkább csak szemlélődnek. A magasból, a Tower egyik bástyájáról tekintenek le a nyüzsgő sokaságra. Zenével kísért karének szövegét hallják, mely az emberi szabadságot, az önként vállalható életformát hirdeti. Ádám lelkesedik:
"Ez az, ez az, miért mindég epedtem,
Pályám mindeddig tömkeleg vala,
Az élet áll most teljesen előttem,
Mi szép, mi buzdító versenydala."
Lucifer azonban kijózanítja Adámot:
"Szép a magasból, mint a templomének,
Bármily rekedt hang, jajszó és soha]
Dallamba olvad össze, míg fölér. -
Így hallja azt az Isten is, ezért
Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
De odalent másképpen hallanók,
Hol közbeszól a szív verése is."
Leszállva a nép közé, nem éppen az elképzelt szép világ tárul Ádámék szeme elé. Az emberi törekvéseket, célokat kiábrándítóan az anyagiasság vezeti. A nép boldogan tolong a vásári bódék között, itt mindenki megszerezheti azt, amire vágyik, csak mindent korcsosulva. A kocsmában feledést kereső munkások a gépeket szidják, melyek elveszik előlük a munkalehetőséget. Bármit meg lehet szerezni: nőt, szerelmet, ha pénzed van. Ádám mint polgárleányt pillantja meg Évát, akik épp a templomból lépnek ki. Lucifer szerint Éva is pénzért kapható, de Ádám nem ad hitelt szavának. Évához egy ifjú lép, régi gyerekkori pajtása, aki egy vásárfiát, egy mézeskalács szívet ad a lánynak. Az ifjú távozása után Ádám megszólítja őket, de az anya visszautasítja közeledését. Lucifer úgy beszél Ádámról, mint a nép közé álruhában vegyülő dúsgazdag mylordról, de úgy, hogy szavait a körülöttük ólálkodó cigányasszony is meghallja, aki ezt busás haszon reményében rögtön elmondja Évának és az anyjának. Az anya is úgy gondolja, hogy boldogabb sors vár rá egy gazda úr oldalán, még ha csak a metresze is, mint elhervadni a főkötő alatt "egy szurtos varga bűzös műhelyében". Szolgálataiért a cigányasszony Lucifertől pénzt kap, Éva pedig gyönyörű ékszert, és Ádám kérésének engedelmeskedve, nyeglén hajítja el a mézeskalács szívet.
Hirtelen tolongás támad, egy férfit visznek akasztani. A szerencsétlen Lovel gyárában dolgozott, az évek alatt belélegzett ón méreg tönkretette egészségét, míg a kórházban volt, a gyáros ifjú fia elcsábította feleségét. Miután kijött a kórházból, állása nem volt, feleségét nem találta, a fenyegetésre a gyáros fia pofonnal felelt. A munkásnak kés akadt kezébe, és a gyáros fia már halott, Lovel beleörült fia elvesztésébe. Éva a virágcsokrát egy szentképhez teszi, mire a csokor elhervad, és a most kapott ékszerei gyíkokká változva siklanak le nyakáról. Éva hangoskodni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jön, mert az imént hamis pénzt kapott, Ádáméknak azonnal el kell tűnniük, és a míg a tömeg lent csoportosul, ők már a Tower bástyáján jelennek meg. Ádám újra csalódott.
"Ismét csalódtam, azt hivém, elég
Ledönteni a múltnak rémeit
S szabad versenyt szerezni az erőknek. -
Kilöktem a gépből egy főcsavart,
Mely összetartá, a kegyeletet,
S pótolni elmulasztám más erősbbel.
Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll meztelen ellennek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett.
Én társaságot kívánok helyette,
Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt,
Közös erővel összeműködik,
Minőt a tudomány eszmél magának,
És melynek rendén értelem virraszt. -
Ez el fog jőni, érzem, jól tudom,
Vezess, vezess Lucifer, e világba. -"
Mintha Péter apostol jóslatát ("El fogsz pusztulni, korcsúlt nemzedék" akarná hitelesíteni Madách, amikor a londoni szín végén hatalmas tátongó sírt ásat a szereplőkkel, amelybe saját magukat jellemző frappáns, tömör mondatokkal egyenként beleugranak.
Éva azonban, az eszmények közt is eszmény, a gyarlóságai ellenére is örök ideál: kivétel. Ő az élet folytatásának jelképe. Mielőtt - mint valami szellem - felemelkedne éteri magasságba, szintén búcsúzik a földtől, de nem "sírverssel":
"Mit állsz itt, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Szerelem, költészet s ifiuság
Nemtője tár utat örök honomba;
E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra."

Tizenkettedik szín
E szín a falanszterbe vezet, itt tökéletesen megvalósult az egyéniséget elnyomó társadalmi berendezkedés. Az úgynevezett célszerűség érve alatt tudósok kényszerítik a legkiválóbb tehetségű embereket is a kijelölt munka végzésére. A falanszter egy U alakú épület, ahol a jobb oldali csarnokban mozgásban lévő kerekes gőzgépek mellett dolgoznak munkások, a bal oldali szárnyban pedig a legkülönfélébb természettudományi tárgyak és technikai eszközök vannak. A falanszterhez tartozók egyforma ruhát viselnek. Ádám és Lucifer a falanszter közepén a földből bukkan fel. Ádám kérdésére, hogy milyen országban, mely nép között vannak, Lucifer felel. Itt már a régi eszmék többé nem léteznek, a hon fogalma kisszerűvé vált.
"Most már egész föld a széles haza,
Köz cél felé társ már most minden ember,
S a csendesen folyó szép rend fölött
Tisztelve áll őrűl a tudomány."
Ádám boldog, hogy végre beteljesült lelke ideálja, csak azt bánja, hogy elenyészett a haza fogalma. Hogy körül tudjanak nézni, Lucifer mindkettőjüket a falanszterbéliekhez hasonlóvá alakítja. Egy tudóssal találkoznak, aki épp egy lombik fölött dolgozik. Ő a kémiai tudományok specialistája, és érdekelné, hogy az új jövevények mivel foglalkoznak.
"Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők,
Átpillantását vágyjuk az egésznek. -"
A tudós nem ért egyet Ádám szavaival, hiszen a kicsinyben rejlik a nagy, a lét túl rövid ahhoz, hogy mindent meg lehessen ismerni. A tudós vállalja, hogy bemutatja a látogatóknak a múzeumot, amely páratlan az egész világon, mert itt kitömve állnak az ősvilág kihalt állatai, láthatják a lovat, a kutyát, az oroszlánt, a tigrist, az őzet. Itt a falanszterben csak két állat él, "amit a tudomány nem tudott pótolni, a disznó és a birka." A múzeumban megtalálhatók az ásványok is, a szén, melyet most már a levegőből nyernek, a vasat meg az aranyat, amelyért régen annyian küzdöttek, és itt őrzik az utolsó rózsát is. A múzeumban tartanak olyan tárgyat is, melyet a múlt költeményének neveznek, ez két könyv, egyik Homérosz műve, a másik Tacitus Agricolája. De ezeket a műveket csak azok olvashatják, akik a hatvanat már betöltötték, és a tudománynak szentelik magukat. Itt az ember csupán egy szám. Csengőszóra megszűnik a munka, jön a sétaóra. Közben egy-egy rövid mondat jelzi, hogy kinek-kinek milyen büntetés jár. Például: "Harmincadik szám!" A szólításra kilép Luther. Ráolvassák a bűnét:
"Te ismét Mértéktelen fűtötted a kazánt.
Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed
Veszélybe hozni az egész falansztert."
Luther büntetése, hogy aznap nem kap ebédet.
Plátó mindig álmodozik, s ezért a rábízott marha kárba ment Büntetése: borsón fog térdepelni. Michelangelót széklábak készítésére kényszerítik. Már az őrüléshez volt közel, mert azt sem engedték meg neki, hogy valami díszt faraghasson a fára. Büntetése szobafogság.
Ádám a vigyorgó Lucifer mellett egyre jobban elkeseredik, de felderül, mert valahonnan ismert, kellemes hangot hall. Éva gyermekét vezeti elő egy másik anya és annak gyermeke társaságában. Vizsgálatra jöttek, hogy megállapítsák a koponyaalkatukból, melyik gyermek. alkalmas arra, hogy orvosnak tanuljon, és melyikből legyen pásztor. Évától el akarják venni a gyerekét, Ádám ezt megpróbálja megakadályozni. Embertelen világ ez is! Kardot ránt, de Lucifer megállítja: "Alomkép, ne mozdúlj!"
A gyermeküktől megfosztott anyákat felajánlják, szinte "megvételre", mint a barmokat.
"E két nő pártalan, Jelentkezzék, ki párjául igényli."
Ádám örömmel jelentkezik, Évára mutatva: "Ezt én igénylem." Évához így szól:
"Szeretlek hő szívem egész hevével."
Éva is oldódik bánatából:
"Szeretlek én is, érzem, mindörökké."
A tudós véleménye a döntő:
"Rajongó férfi és idegbeteg nő
Korcs nemzedéket szül, ez nem helyes pár."
A rendért felelős aggastyán megtoldja:
"Mit hallgatjuk tovább, kórházba őket!"
Itt már csak Lucifer oldhatja meg a helyzetet, innen azonnal el kell utazniuk. Ádám és Lucifer visszasüllyednek a föld mélyébe.

Tizenharmadik színÁdám a sok-sok csalódás után szabadulni akar a föld börtönéből. Ebben a színben Lucifer segítségével az űrben repülnek, száguldanak. A Föld egyre távolodik. Ádám borzong döbbenten észleli:
"Először a virág tűnt el szemünkből,
Aztán az erdők rezgő lombjai;
A jól ismert táj száz helyével
Jellem nélküli síksággá lapult."
Ádám visszatéréséért, meggyőzéséért a föld szelleme valóságos filozófiai harcot vív Luciferrel, aki csaknem győz. A megdermedt Ádám már nem lesz képes visszatérni, ha túljut a határon, a föld szellemének birodalmán. Ám magához tér, kijózanodik. Hiába sorolja fel Lucifer földi kudarcait, Ádám határozott
,,...Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek."
Lucifer szavai kiábrándítóak:
"S e próbára mégis azt hiszed,
Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?
S célt érsz? Valóban, e megtörhetetlen
Gyermekkedély csak emberé lehet. -"
Ádám azonban már döntött:
"Korántse vonz ily dőre képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga."
Mindegy, hogy milyen eszme volt az, ami miatt az ember küzdött, de volt egy célja, ami lelkesítette.
"...de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt,
Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság
Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
Előrevitte az emberemet. -
Óh, vissza hát a földre, új csatára. -"
Ádám nem feledte a tudós szavait, hogy négy évezredre a megfagy, de a tudomány dacolni fog vele, az ész és a tudás segítségével el lehet kerülni a véget. Ádám már újra tettre kész, látni akarja, hogy a megmentett földön mely új tanért fog lelkesedni.

Tizennegyedik szín
A hóval, jéggel borított táj valóban vigasztalan képet mutat. A nap hatalmas, vörös korong meleget, sugarat nem bocsát a földre. A természeti viszonyok azt a látszatot keltik, hogy a jóslat beteljesedett, a föld, az ember lakhelye kihűlőben, végső pusztulása előtt áll. A ködös, végeláthatatlan tájon egy eszkimó viskó látható. Ádám megöregedett, alig cammog botjára támaszkodva Lucifer mellett. A kunyhóból egy eszkimó lép ki, fókavadászatra felkészülve. Ádám elborzad a visszataszító külsejű ember láttán.
"E korcs alak, e torzkép volna-é
Nagyságomnak bitor örököse?
Mért hagytad látnom, Lucifer! Valóban
A vigasz rosszabb, mint volt bánatom."
Az eszkimó isteneknek nézi a jövevényeket, nem tudja, hogy jók-e vagy rosszak, a legbiztonságosabbnak az tűnik számára, ha visszamegy a kunyhójába. Ádám szava azonban megállítja. Az eszkimó, hogy jóindulatukat megnyerje, az első fókát, melyet elejt, nekik ajánlja fel. Ádám elborzadva látja, hogy mivé korcsosult az emberi faj.
"Ím, nagy Isten!
Tekints le és pirulj, mi nyomorult,
Akit remeknek alkotál, az ember!"
Adám Lucifer biztatására megkérdezi az eszkimót: "Sokan tengődtök-é még e vidéken?"
Az eszkimó válasza után az Istenhez küldött szitkot nem fogja visszavonni Ádám, mert ezt hallja:
"Sokan bizon, többen, mint ujjamon
Számíthatok. - Szomszédimat, igaz,
Agyonverém már mind, de hasztalan,
Mindég kerülnek újak; s oly kevés
A fókafaj. - Ha Isten vagy, tegyed,
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen,
S több fóka. -"
Ádám ez után a válasz után már menne, de Lucifer még fokozni tudja Ádám kínzását A kunyhóhoz kényszeríti, hogy az eszkimó feleség, Éva is örüljön az isteneknek vélt vendégeknek. S "a nő, az eszmény, e megtestesült költészet": undorító, groteszk figura. Ádám nyakába borul, öleli. Ádám kétségbeesetten bontakozik ki az öleléséből. Lucifert hívja segítségül:
"Segítség, Lucifer! El innen, el,
Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,
Ne lássam többé ádáz sorsomat:
A hasztalan harcot! Hadd fontolom meg.
Dacoljak-e még Isten végzetével. -"
Lucifer abban a biztos tudatban ébreszti Ádámot, hogy célját elérte; az ember megsemmisülése, önpusztítása be fog következni:
"Ébredj hát, Ádám! Álmod véget ért."

Tizenötödik szín
A befejező szín újból az álom előtti környezetet mutatja. Gyönyörű, napsütéses az idő. Ádám álmosan kilép a kunyhóból, még érzi a csalódásokat, az álomképek hatását Éva még a kunyhóban alszik, Lucifer középen áll, és szavaival erősíteni igyekszik Ádám csalódottságát. Az első férfi nem tudja a szörnyű jövőképet feledni, és Lucifer gúnyos javaslata, hogy egyezzen ki a megálmodott jövővel, nem megoldás. A döntés az ő kezében van, neki módjában áll véget vetni e komédiának. Lucifer örömmel hallgatja az úr teremtményét:
"Bár százszor mondja a sors: eddig élj,
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek."
Ádám a szirt felé megy, hogy a mélybe vesse magát. A végzetes pillanat előtt azonban Éva kilép a kunyhóból, és a titok, melyet a férfival közölni akar, mindent megváltoztat
"Tudom, fel fog mosolyogni arcod,
Ha megsúgom. De jőj hát közelebb:
Anyának érzem, óh, Ádám, magam."
Ádám térdre esve rebegi:
"Uram, legyőztél. Ím porban vagyok
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet."
Lucifer elvesztette a játszmát; fölháborodva szidalmazza Isten teremtményeit. Dühében Ádám felé rúg. Ám megnyílik az ég, s az úr nagy fényességben, angyalai körében szól:
"Emelkedjél, Ádám, ne légy levert,
Midőn látod, kegyembe veszlek újra."
Az úr megkérdezi Ádámot, mi bántja olyan nagyon. Ádám a sötét álomképeire hivatkozik; a bizonytalan jövő aggasztja: "Megy-é előbbre majdan fajzatom..." Az úr igyekszik megnyugtatni Ádámon
"Karod erős, szíved emelkedett
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szüntelenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkülete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztül
Költészetté fog és dallá szürődni."
Az úr Luciferről sem feledkezik meg
"Te, Lucifer, meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhődésed végtelen leend
Szüntelen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csírája lesz."
Az angyalok kara szól: az ember szabadon választhat bűn és erény között, tudva, hogy mögötte pajzsként áll Isten kegyelme. Cselekedjen bátran akkor is, ha a tömeg nem érti meg, ha hálátlan is lesz, mert önbecsülését csak az nyeri el, ki nagyot tesz. Az angyalok karának szavát Éva is érti, és már Ádám is bizakodóbb, csak a véget tudná feledni. A tragédia végszavát az úr mondja ki: "Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál!"