Szegény gazdagok /1860/

Gazdag öregúr Lapussa Demeter, akinek egyetlen elfoglaltsága, családtagjainak bosszantása okoz örömet. Családja néma beletörődéssel viseli el a rigolyás öregúr minden zsörtölődését. A Lapussa család egy meggazdagodott família, a ház feje a beteg öregember, Lapussa Demeter, kinek családtagjai csak azért viselik el az öreg rigolyáit, mert félnek a végrendeletből való kizárástól. Három gyermeke született, Lángainé, a lánya középkorú özvegyasszony, akinek még van annyi önbecsülése, hogy nem tűri el apja minden szeszélyét, nem úgy, mint bátyja, a kapzsi Lapussa János. Harmadik gyermeke egy balesetben meghalt, két árva maradt utána, akik az öregembernél nevelkednek. A leány, Henriette tizenhat éves, érzékeny ifjú szépség, akinek a családban semmi szava nincs. Öccse, Kálmán még gyermek, a család fekete báránya, kissé könnyelmű, ábrándos fiú. Az öreg Demeter fiát, Jánost, és annak elkényeztetett gyermekét, Makszikát ajnározza majomszeretettel, minden rossz tulajdonságukat elnézi, sőt pártolja is. A család torzsalkodásokkal teli életébe Hátszegi Lénárd báró megjelenése hoz új színt. A bárót János hozta el a család otthonába, úgy gondolja, hogy remek férje lenne Henriette számára. A báró ugyanis remek ember, kellemes társalgó, mindig vidám, és ami a legfontosabb, roppant gazdag, óriási birtokok tulajdonosa. Henriette csak a készülődés jeleiből verte észre, hogy ő bizony már menyasszony, hiszen vele ezt senki sem közölte.
Az eljegyzés előtti napon Henriette súlyos beteg lett, az orvos rézoldat-mérgezést állapított meg, nyilván a rosszul tisztított rézedényektől. Az esetben csak egy furcsaság volt, hogy ugyanekkor egy másik hasonló eset is történt, ugyanezt a bajt állapította meg az orvos Sipos fiskális segédjénél, Vámhidy Szilárdnál is.
Lapussa Demeter igen különösnek találta, hogy ilyen ritka betegség egy éjszaka alatt szinte egy helyen forduljon elő, és bár nem szólt senkinek, de úgy érezte, a két eset között valami összefüggés van. Azt mindenesetre megtiltotta, hogy Kálmán úrfi hat lépésnél közelebb mehessen testvére ágyához, és a lányt egy percre sem szabad magára hagyni.
Ahogy teltek a hetek, Henriette állapota javult, az orvos szerint már minden életveszélyen túl volt. Egy nap Henriette arra kérte Margarit, nagyapja felolvasósát, hogy ő olvasson fel neki. Legféltettebb kincsét, egy összekötözött levélcsomagot adott át Margarinak, és arra kérte őt, hogy a csomagot jutassa el Kálmánkához, de senki más nem tudhat róla. Margari felbontotta a leveleket és rájött, hogy bár látszólag azok Kálmán úrfi latin leckéit tartalmazzák, de a latin memoriterek folytatása már egészen más. Henriette és Vámhidy Szilárd, Kálmán latin leckéi után latinul levelezett egymással, így üzentek naponta egymásnak. Azt tervezték, hogy a család ellenkezése dacára is összeházasodnak. Hátszegi Lénárd megjelenése azonban meghiúsította terveiket, így elhatározták, hogy ha már nem lehetnek egymáséi, akkor ugyanazon a napon mindketten végeznek magukkal. Henriette találta ki, hogy a rézgarasokat erős sós ecetbe teszik, az rézoldatot képez, ami halálos méreg. A sors akarata szerint azonban mindketten életben maradtak.
Margari miután rájött a fiatalok titkára, a leveleket azonnal Demeter úrhoz vitte, és megfelelő fizetség fejében le is leplezte őket az öregúr előtt.
Az öregurat felkeresi Sipos úr, a család ügyvédje, akit azzal bíztak meg, hogy nézzen utána a báró úrnak. Az ügyvéd értesülései nem a legjobbak, a báró hiú, indulatos, erőszakos, titokzatos ember. Ő semmiképpen sem javasolja, hogy a báróhoz adják a kisasszonyt. Ám az ő véleménye is megváltozik, amikor Lapussa úr megmutatja neki Henriette és Szilárd levelezését. Sipos úr kikérdezi Szilárdot, és tőle tudja meg, hogy a szerelmesek mindenre gondoltak. Ha netalántán a lányt arra kényszerítené a családja, hogy írjon levelet Szilárdnak, és mondjon le róla, a fiú ezt akkor sem venné komolyan, addig, amíg a lány le nem írja az előre megbeszélt jelszót. Ha ezt az egy szót megkapja Szilárd, amit csak ők ketten ismernek, akkor tudja, hogy számára Henriette végleg elveszett. Az ügyvéd ezt rögtön elmondja Lapussa Demeternek. Így az öregúr már felkészülten várja Henriette-et. Megmutatja neki a leveleket, és válaszút elé állítja unokáját. Vagy a főkötőt választja és báróné lesz, vagy a fátyolt, és kolostorba vonul. Henriette még a kolostort is szívesebben választaná, mintsem a báró felesége legyen, de ha mégis nemet mond a bárónak, öccse fegyintézetbe kerül, mert segítette a szerelmeseket. Szilárdnak pedig bíróság előtt kell felelnie tettéért, hogy öngyilkosságra bírt egy ifjú leányt, a büntetése több évi börtön lenne. Henriette egy órát kap, hogy döntsön, így ebben a kényszerhelyzetben nem tehet mást, mint a főkötőt választja, a báró felesége lesz. Henriette már azt hiszi, megmenekült, amikor a nagyapja azt követeli tőle, hogy írja le Szilárdnak a közös jelszavukat. Henriette leírta, hogy "Mesarthim", és ezzel a szóval szerelmét feloldozza hűségesküje alól, így minden köteléket elvág maguk között. A titkos jelszót az ügyvéd azonnal átadja Szilárdnak, aki összeomlik, amikor megkapja.
Két hét múlva nagy pompával megtartották a báró és Henriette esküvőjét, a menyasszony pompás öltözékének leírása még egy divatlapban is megjelent.
Henriette az esküvő után azonnal útra kelt férjével, Clementine kisasszonnyal és Margarival, hogy férje birtokára utazzanak. Pestről hosszú út várt rájuk Erdély belsejéig. A báró igen figyelmes embernek bizonyult, igyekezett ifjú feleségének teljes kényelméről gondoskodni. A hosszú út alatt többször tartanak pihenőt, Henriette megismerkedik férje egyik legjobb barátjával, Gerzson bácsival is. Tőle hall először a környék hírhedt rablójáról, Fatia Negráról. Még mindig hosszú út áll előttük, ezért Lénárd egy barátjánál, Kengyelesy grófnál szállnak meg, akinek a felesége igen szívélyesen fogadja Henrtette-et Este egy kisebb társaság gyűlt össze a grófnál. A naiv Henriette álmélkodva hallgatja a grófné szavait, aki a szerelem dolgairól igen könnyedén beszél, reggel pedig megtudja, hogy a grófi birtok immár az övék, a férje elnyerte kártyán.
Már a báró birtokán egy kocsmában tartanak pihenőt, és látja, hogy férjét mindenhol szívesen fogadják, még a csárdabeli betyárokkal is remekül megtalálja a hangot.
Erdélyben volt egy nagyon elterjedt hamispénzverő társulat, amely már fél évszázada működött háboríthatatlanul. Nem lehetett őket leleplezni, hiszen igazi pénzt vertek, teljes értékű aranypénzeket, csak éppen mindent maguk csináltak. Ők bányászták az aranyat, maguk olvasztották, és a saját gépeiken készítették a pénzt, így a hasznot is ők tartották meg maguknak. A pénzverők titkos műhelye a Lúcsia barlangban volt, és vezetőjük a hírhedt rablóvezér, Fatia Negra volt. Az emberek azt tartották róla, hogy az ördög cimborája, akin még a golyó sem fog. Ellentmondani neki ezért teljesen lehetetlen. Arcát még élő ember nem láthatta, mindig egy fekete álarcot visel, innen kapta a nevét is. Még szeretője, Anica, a környék leggazdagabb emberének, Onucnak, az oláh nábobnak a lánya sem látta soha az arcát. Onuc is a hamis pénzverőkhöz tartozik.
Henriette-et az erdőben egy baleset érte, a környék legerősebb embere, Juon Táre mentette meg, aki híresen szép feleségével és kis gyermekével az emberektől messze, e helyen élt. Felesége, Manóra nap nap után egyedül volt a kisfiúval, míg férje pásztorként az állatokkal az erdőt járta, de mégsem volt egyedül, hiszen Juon Táre egy igen jó őrzőre, egy szelídített medvére bízta a családját.
Henriette nem a rangban hozzáillők, hanem az egyszerű emberek társaságát kereste. Jó barátságba került a Juonnal, a pópával, mindent megtett, hogy a rászorulókon segítsen. Ami. ékszert férjétől kapott, annak árát mind a szegényeknek adta, iskolára, gyógyszerekre, a környék csak mint jótevő angyalát emlegette. A bárót nem zavarta felesége viselkedése, úgy gondolta, ha ebben leli örömét, hadd játsszon, hiszen még majdnem gyermek. Meghívták Bányára, egy jótékonysági bálra, ahová ő mindenáron el kart menni. A bált egy leégett falu javára rendezték. Jó oka volt, hogy mindenképpen megjelenjen ezen az összejövetelen, hiszen megtudta, hogy Szilárd elhagyta Pestet, és ő is Aradon van. Elhatározta, hogy nagyon egyszerű öltözetben fog megjelenni. Ékszert sem tesz föl, csak azt a fekete nyakláncot, amit a bál napján kapott postán egy ismeretlentől. Az ékszer egyszerűségében volt csodálatos, látszott, hogy aki küldte, az igen jól ismeri az ő ízlését. Henriette úgy gondolta, hogy az ékszert Szilárd küldte, aki majd ott lesz a táncvigalmon. A bálba elkísérte a férje is. A belépő bárónét nagy tisztelettel fogadták, de amikor köszönteni akarta az özvegy papnét, az az ékszerben felismerte a saját nyakékét, amelyet a Fatia Negra rabolt el tőle. A báróné tehát rablott ékszert visel, a botrány elkerülhetetlennek látszott. A férje azonban mellé állt, mindenkivel közölte, hogy az ékszert ő vette a feleségének ajándékba. Majd a nyakláncot azonnal visszaküldte az özvegyasszonynak. Henriette viselkedése a bál óta férje iránt megváltozott. Úgy gondolta, kedves, szeretetreméltó ember. Ettől fogva belátta, hogy abból, ha valaki kilép a saját társaságából, nem származik semmi jó, jobban teszi, ha nem lépi át saját köreit. Hídvár termei ezután a vidám úri társaság előtt nyíltak meg. Egymást érték az összejövetelek, mulatságok, vadászatok.
A pópától megtudja, hogy Fatia Negra arra készül, hogy amíg Juon Táre távol van, elcsábítja a feleségét, a szép Martórát. Egy környékbeli vajákosasszonynál is járt, akitől olyan mérget vett, amellyel meg tudja ölni a medvét. Henrtette mikor ezt megtudta, úgy gondolta, mindenképpen segítenie kell Martórának. Ezért elmondta a pópától megtudottakat a Fatia Negra kedvesének, Anicának. Nyugodtan felkereshette Onuc lányát, hiszen a báró társaságával éppen egy vadászaton volt. Anica miután tudomást szerzett kedvese hűtlenségéről, azonnal útnak indult, hogy értesítse Martórát. És az asszonnyal maradt egész este, hogy saját szemével lássa, valóban meg akarja-e őt csalni a férfi. Anica segítségével Manóra megmenekült Anica a pásztorkürtöt megfújva értesítette Juon Tárét, aki azonnal asszonya segítségére sietett, és ölre ment Fatia Negrával, le akarta tépni a férfi álarcát, hogy meglássa az arcát. A dulakodás közben mind a két férfi lezuhant a szikláról, Juon elájult, Fatia Negra el tudott sántikálni. Hogy mi történt.
Marióráéknál, és hogy menekült meg az asszony, mind Anica mesélte el a bárónőnek. Közben már a bárónő sem volt egyedül, hiszen a vadásztársaság a vártnál hamarább, két nappal később visszatért Lénárd sérülése miatt. A báró éjszaka egyedül indult egy medve után, megsebesült, még lábra sem tud állni, gyalogszekéren hozták haza. A férfi nem volt büszke a vakmerő kaland közben szerzett sérülésére, bosszúsan hallgatta a balesetét feleségének mesélő urakat.
Közben Henriette nagyapja, Lapussa Demeter halálára készült, meg akarja változtatni a végrendeletét, Kálmánkát és Henitette-t teljesen ki akarja hagyni az örökségből. Lángainé meggyőzi Kálmánt, hogy beszéljen a nagyapjával, kérjen tőle bocsánatot, ha magáért nem, legalább a nővéréért tegye meg. Kálmánka ha nem is szívesen, de Henitettére-ért hajlandó megtenni, de amikor az öregúr már megholt, édesapját kezdte szidalmazni, nem bírta tovább hallgatni, nagybátyja fel akarta pofozni, de ezt már nem hagyta. Az öreg Lapussa, amint a fiú távozott, új végrendeletet íratott, a fiút és nővérét, és Lángainét kihagyta az örökségből. Az egyedüli örökösnek fiát, és annak gyermekét nevezte meg. Lángainé azonban megfenyegette a kegyetlen apját, halála után, megtámadja a végrendeletet, arra hivatkozva, hogy apja nem volt beszámítható. Évekig tartó pereskedés elé néznek az örökösei, a Lapussa név meg lesz hurcolva, tanúk egy sora fogja bizonyítani, hogy az öreg Lapussa elmeháborodott volt. Ő még ezen a napon elhagyja a házat, és többé a tájékára sem megy. Lapussa Demeter még aznap meghalt.
Aradon Szilárdot bemutatták Kengyelesy grófnőnek. Lassan mindennapos vendége lett a grófi háznak. Szilárd mondta el a grófnőnek, hogy meghalt az öreg Lapussa, és fián és unokáján kívül mindenkit kihagyott a végrendeletéből. Lángainé megtámadta a végrendeletet. Lapussa János magához vette Margarit, a báróéktől, aki mindenféle rágalmakat mondott a báróékra. A grófnő azt is megtudja Szilárdtól, hogy Kálmánka váltót hamisított negyvenezer forintról, nővére, Hátszegi báróné nevére. A fiúról azóta senki nem hallott, nem tudják kézre keríteni. Ha ezt Henriette megtudja, akkor elismeri, hogy a váltót ő írta alá, csakhogy megmentse testvérét A grófné megígéri, hogy ki fog valamit találni.
Fatia Negra balesetéről senki nem beszélt. Manóra, Juon Táre nyom nélkül eltűnt a jeges völgyi kunyhóból. Fafia Negra, mintha semmi sem történt volna, a verekedés után már két héttel meglátogatta Anicát. A lány egy szóval sem árulta el, hogy tud a kalandjáról, még szerelmesebbnek mutatta magát, mint eddig. Fatia Negra elmondja, hogy fel akarja számolni a pénzverdét, csak előbb kiveszi a hasznát. Már nem érzi magát biztonságban, szaglásznak utána. Ez az év sok hasznot hozott számukra, egy hét múlva, szombaton lesz az utolsó pénzváltás a Lúcsia barlangban, és utána felszámolják az egészet.
"- Tehát csak egy hétig kell már várnom? - kérdezé Anica a Fatia Negra fürtjeit ujjára tekergetve.
- Mire? - kérdezé a kalandor.
- Mit gondolsz? Ugyan mire?
- Ahá! - szólt az mosolyogva. - Arra, hogy én megszűnjek álarc alatti férjed lenni, s igazi férjed legyek? Ugyebár? Ez a vége minden gondolatnak, erre kell csak egy hétig vámod?
- Igen, igen - mondá a leány, és gondolta magában: csak egy hétig kell arra vámom, hogy ezt a te álarcos fejedet - a bakó kezébe adjam.
A Fatia Negra olyan gyanútlanul ringatta térdén a leányt, olyan nyugodt büszkeséggel gondolá magában: "A leány arra való, hogy amit a férfi hazudik, az legyen, aki elhiggye."
Anica pedig oláh leány volt -: és azt tudni kell, hogy az oláh nő féltékeny, bosszúálló és eszes."
A Lúcsia barlangban pazar ünnepséget rendeztek a pénzverő társaság végső feloszlatása előtt. Itt fogad egymásnak majd hűséget Fatia Negra és Anica addig is, amíg a férfi más országban, más emberek előtt igazi arcával nem vezetheti a lányt az oltár elé. Anica csak úgy ragyogott a sok ékkőtől, aranytól és kláristól, ami öltözékét díszítette, hozzá illő pazar öltözékben érkezett meg Fatia Negra is. Az emberek szájtátva hallgatják Fatia Negra borzongató esküjét, a pompás ünnepséget azonban nem vért esemény szakítja meg. Amikor Anica esküjére kerülne sor, felfedi a férfi, hogy akkor éjszaka ő is ott volt a jeges völgyi kunyhóban, tanúja volt annak, hogy Fatia Negra miként próbálta elcsábítani Martórát. De most már vége, mert ő elárulta, a háta mögött fegyveresek állnak, hogy elfogják a hírhedett rablóvezért úgy tűnik, nincs menekvés számára, Juon Táre a menekülés útját is elzárja előle, de ekkor pokoli ötlete támadt Fatia Negrának. A fáklya tüzével felgyújtja a hordókból kiömlött szeszt, az egész barlang lángokban áll, óriási a kavarodás, rengeteg a sebesült. Juon Táre a lángok között megvakult, Anica arca csúnyán megégett, apja a tűz martaléka lett, és Fatia Negrának, az ördög cimborájának sikerült egérutat nyernie, és eltűnt a barlang föld alatti járatainak egyikében.
Hátszegi báró, mikor Gyulafehérvárra ment, a mikalai csárdában szállt meg, mert a hintójának eltört a tengelye. Egy vasládikóban négyezer aranyat vitt magával. A báró visszament eltört kocsijához, és amikor a cselédekkel visszatértek a fogadóba, a fogadós feleségét a konyhába zárva találták, a fogadós pedig ájultan feküdt a földön. Fatia Negra tört be a kocsmába, a fogadós családi ereklyéihez nem nyúlt, de a báró ládikáját, a négyezer tallérral elvitte.
Lénárd a csárdában történtek után rosszkedvűen tért vissza kastélyába, és Henriette-tel is szokatlanul kíméletlenül bánt. A lány szemére vetette, hogy ő abban a hitben nősült, hogy felesége egy gazdag örökség várományosának. Most azonban kiderült, hogy az asszony egy fia garast sem örökölt. Henriette már azt is tudja, hogy Kálmán negyvenezer forintos váltóra hamisította az ő nevét. Henriette nem tudta, mitévő legyen, hogyan menthetné meg testvérét, hiszen férjéhez nem fordulhatott.
A báró a csákói vadászatokkal volt elfoglalva, itt tudta meg a legújabb pletykát, hogy Kengyelesyné legújabb kedvese Vámhidy Szilárd. Lénárd jól tudta, hogy Vámhidy volt felesége ideálja, és arra gondolt, ezt a fiatalembert másodszor is ki kéne ütni a nyeregből. Amint eljutott Aradra, első dolga volt a grófnét felkeresni, majd egy idő után igen gyakori vendég lett házánál. Hamarosan megnyugodva vette észre, ahogy az ő látogatásai egyre gyakoribbá váltak, úgy ritkultak Vámhidy látogatásai. A grófné elmondja, hogy igen nagy bajba kerül, ha pár nap múlva nem fizeti ki negyvenezer forint adósságát, amit még ifjúkorában, Bécsben halmozott fel apránként. Ő ezt már Szilárdnak is elmondta, aki ugyan szegény, de ügyvéd lévén a jogi formulák szakavatott ismerője, és az ügyletben valamilyen formahibát fedezett fel, így elképzelhető, hogy csak az eredeti tartozását és annak törvényes kamatjait kéne kifizetnie, ami számára valóságos jótétemény lenne. Lénárd felajánlja a grófnőnek, hogy kifizeti az egész tartozását, cserébe csak annyit kér, hogy Vámhidy úr előtt a ház ajtaja többé ne legyen nyitva, akár úgy is, hogy többet ő se keresi fel az asszonyt. Lénárd átadta a bárónénak az általa aláírt nyugtát a pénzről.
Mikor hazaért, már kezdett rájönni, hogy talán mégsem csinált olyan jó üzletet. De az igazi meglepetés még hátravolt. Épp azon gondolkozott, hogy lassan ideje lenne a grófnétól egy légyottot kapnia, amikor a felesége toppant be hozzá, nyakába borult, és hálaszavaival árasztotta el. Henriette elmondta neki, hogy Kengyelesy grófnő küldte a váltót, mellékelve hozzá kedves szavú levelét, amelyben közölte vele, hogy meggyőzte Lénárdot, hogy Kálmán hamisított váltóját a sajátjával cserélje ki, az aláírást a magáénak ismerje el, így az adósság rendezve van.
A báró "úgy tett, mintha csupa merő nagylelkűségből már el is felejtette volna az egész dolgot.
Oh, ha e percben látta volna őt a grófnő, hogy kacagott volna rajta. Lénárdban minden csepp vérnek epévé kell válni.
Hogy ilyen nevetségesen rászedett egy ravasz nő furfangja által, ennek a tudatát csak mérgesíté eme másik nő ártatlan és őszinte hálálkodása. Szerette volna összetépni mind a kettőt."
A báró már nem tehet mást, eljátssza a gondos férjet, és jó képet kell vágnia a dologhoz. Mivel a felesége minden tanácsa ellenére, ragaszkodik hozzá, hogy a váltót maga vigye Pestre, így Lénárd felesége nyugodt utazása érdekben gondoskodik a lovakról, és az elemózsiáról is. Henriette csak a férjének mondja meg, hogy hova rejti el a nagy értékű papirost. A vállfűzője acéllemeze közé fogja hajtogatni. Gerzson bácsi személyében kísérő is ajánlkozik az útra.
A báróné és kísérője útját hihetetlen balszerencse kíséri, a lovaik egymás után sántulnak le, egyéb menedék híján, abba a csárdába térnek be, ahova még Lénárd hozta akkor ifjú asszonyát, amint Pestről jöttek a birtokra. A kocsma azonban most üres, a kocsmárosok sehol. Egy férfi téblábol csak, de ő maga is vendég, a vén Ripa az. Gerzson bácsi ahogy belekortyol a Lénárd által bekészített borba, rögtön elalszik, Henriette teljesen egyedül marad. Bárhogy próbálja kelteni az idős embert, az meg se moccan, pedig igencsak elkélne a segítsége. A kocsmába rablók törnek be, vezetőjük Fatia Negra. Henriette minden ékszerét szó nélkül odaadja, de Fatia Negra a férjétől kapott negyvenezer forintos váltót kéri tőle. Az asszony újra a hazugsághoz folyamodott, és azt állította, a váltót postán adta fel. Fatia Negra azonban felszólítja, hogy ne játsszon velük, vegye ki a vállfűzőjébe rejtett papirost és adja át.
"E szóra Henriette-nek minden vére fejéhez tódult; nem a félelem, hanem a dühös kétségbeesés volt az, amit érzett. Eszébe jutott, hogy ez az ember az, akit még senki fel sem ismert, ez az, ki a fekete ékszerekkel oly rettentő talányt adott fel kínlódó lelkének; ez aki annyi embert boldogtalanná tett, ki férjét megrabolta, és aki most meg akarja őt fosztani attól a kezében lévő reménytől, hogy testvérét a gyalázattól megszabadítsa; olyan titokkal bírva, amit tudni senkinek sem volna szabad. Ki lehet e rettenetes ember? Ki lehet ez elátkozott?
A vér forrott a gyönge nő minden üterében; szemei szokatlan tűztől kezdtek szikrázni, s midőn a fekete álarcos egészen odalépett hozzá, tőre hegyét fölemelve, mint a földre vert galamb, mely végveszedelemben nem harcra alkotott karmait ellenfelére fölemeli, a nők leggyöngébbike hirtelen odakapott a fekete álarchoz, és leszakította azt a rabló képéről...
...Meglátta az arcát és ráismert.
...Csak egy percig látta, és azután ájultan rogyott le a földre.
...Azután nem tudni, hogy mi történt."
Gerzson bácsi csak reggel tért magához, Henriette-et sehol sem találta, az éjszaka történtekre nem emlékezett.
Ez idő alatt Vámhidy, aki egy kocsmában egy színtársulatban felismeri Kálmánt, akit most Babérossy Leándernek hívnak, és ő a vándor színtársulat igazgatója. Léander Szilárdtól tudja meg, hogy nagyapja meghalt, de ez a hír a legkevésbé sem rázza meg. Nem érti, hogy Szilárd miről beszél, amikor vétkes könnyelműségét emlegeti. Amikor kiderül, hogy Szilárd a váltóról beszél, megdöbben, hogy nővére megtagadta volna annak kifizetését, hiszen igen csekély összegről szólt.
" - Boldog isten - szólt a vándorszínész, kezeit mély és üres zsebeibe dugva -, tehát a nagy urak tetemes összegnek nevezik. Jól van, uram. Nem tudtam, hogy Hátszegi báróné asszonyság olyan szegény. Lesz gondom rá, hogy a váltót visszaszerezzem, jutalomjátékaimból legelőször is azt fogom törleszteni.
Szilárd nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetesen furcsának ne találja.
- De kedves fiatal barátom: ha ön minden évben tíz jutalomjátékot vesz, s mindenikben 40 forintot kap tisztán, akkor éppen mához száz esztendőre lesz készen a törlesztéssel.
- Micsoda? - ordíta fel a fiatal bujdosó, s azzal kirúgta maga alól a széket, fölkapta tányéra mellől a kést, s hajadonfővel, ahogy volt, rohant neki az ajtónak."
Szilárdnak minden ügyességére szüksége volt, hogy megakadályozza, hogy a fiú kirohanjon az utcára, és valami bolondságot kövessen el. Kiderül, hogy Kálmánt csúnyán rászedték. Azon az estén amikor utoljára beszélt a nagyapjával, és menekülnie kellett a házból, mivel semmi pénze nem volt, húsz forintot kért Margaritól. Margari megígérte, hogy szerez egy uzsorást, de negyvenet kell aláírnia, de nem a saját nevére, mert arra semmit nem kap, hanem nővérének a nevére. Még Margari is biztatta, hogy aláírhatja, hiszen ha az öccse kérné, Henriette szívesen adna akár tízszer annyit is, de nem negyvenezret. Szilárd megpróbál mindenben a fiú segítségére lenni, ő azonban az első adandó alkalommal megszökik.
Margarinak közben igencsak felvitte az isten a dolgát, négyszobás lakást tart fenn, megnősült, a felesége nem más, mint Clementine kisasszony. Lapussa Demeter által hagyott végrendelet ügyében még mindig folyik a tárgyalás, így Lapussa János mindennapos vendég a szolgabírónál. Aki már megkapta Vámhidy hivatalos jelentését Kálmán vallomásáról, amely után az ügyész hivatalos vizsgálatot kért Margari ellen. Margari meg persze ahogy érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok, rögtön bevádolta János urat, hogy az egész váltóhamisítás az ő ötlete volt.
Azután a rettenetes éjszaka után, hogy Henriette-et a Fatia Negra megtámadta a csárdában, szinte alig hagyta el a szobáját. Lénárd elterjesztette, hogy este Gerzson leitta magát, és részegen erőszakoskodott a feleségével. Gerzson bácsi nem érti az egész helyzetet, becsülete megsértéséért párbajra hívja ki a bárót A pópánál száll meg, itt kapja meg Henriette levelét, amelyben az asszony kétségbeesetten kéri, hogy menjen el még a környékről is, olyan gyorsan, ahogy csak tud. A pópa hazavezeti Gerzsont, és Henriette figyelmeztetése igencsak valóságos volt Gerzson bácsi otthon tudja meg legényétől, hogy a pópa háza éjjel kigyulladt, és ahogy ő menekülni próbált, még rá is lőttek.
Henriette alig mozdult ki a szobájából, az étkezéseken sem jelent meg, a szobáját csak akkor hagyta el, amikor a kápolnába ment imádkozni. Egy ilyen alkalommal toppant elé egy elcsúfított arcú, kendőkbe burkolt lány, akiben nem ismerte fel az egykor volt ideálszépséget, Anicát. A lány könyörögni jött hozzá. Ő a bűnös, hogy mindenkit tönkretett, azért, hogy egyet tegyen tönkre, és pont az az egy menekült meg. Ő hívta azon az elátkozott napon a Lúcsia barlangba a katonákat, hogy elfogják a Fatia Negrát, őt futni hagyták, apját a többiekkel együtt elfogták. Apja minden vagyonát, házát, bányáit lefoglalták, ő koldus lett, akit mindenki elhajt a küszöbéről. De sorsa ellen nem berzenkedik, hiszen megérdemelte, ő szabadította a bajt szeretteire. A báróné segítségét kéri. A hamispénz-verők pörében egy vegyes bizottság fog összeülni, melynek a báró úr lesz az elnöke, ő mond életet, vagy halált a bűnösökre.
"Henriette fél kezével a falnak kényszerült támaszkodni.
- Nagyságos asszonyom, én nem kívánok lehetetlent; nem akarhatom, hogy a bűnösök megszabaduljanak büntetés nélkül, de ami igazság, az igazság! Mindennek az átkozott Fatia Negra volt a vezetője, ő volt a főbűnös, ő tanácsolt, ő mutatott utat, a többiek csak követték, csak szavára hallgattak. És most Brinkó és társai, az átkozott hamis esküvők, tanúságot tesznek le afelől, hogy apám, a vén Onuc volt a pénzverők vezére, az ő fejére hajtják az egész bűnt; pedig a Fatia Negra volt az; Isten jól látja, hogy az volt!
Henriette halvány vonásain mindannyiszor ideges rángás villant végig, valahányszor a pórnő Fatia Negra nevét kiejté."
Henriette kétségbeesésében írt egy levelet Lénárdnak, amelyben arra kéri a férjét, hogy gyakoroljon irgalmat, és ne ítélje el a pénzverőket. Nevét nem merte aláírni, a levél végére, csak "N. N." monogramot írt. Henriette a folymodványát mindennap megírta, és bármerre is ment a báró úr, mindenhol e pár sorral kellett találkoznia. Harmadnap aztán, amikor újra látta a levelet Lénárd, bement a feleségéhez.
"- Kedves Henriette, olvasta ön a "Párizsi titkokat"?
Henriette mint rendesen, csak félénk szemeit mereszté a kérdezőre, és nem válaszolt.
- Hogy tetszett önnek abban Bicétre leírása?
- Ugye az borzasztó hely?
- Ön egy idő óta olyan különösen viseli magát, hogy az egész környék arról beszél, hogy ön megtébolyodott. - Tőlem is sokan kérdezték már.
- Én mindenkinek azt feleltem eddig, hogy nem igaz.De ha én egyszer azt találom mondani, hogy ez igaz, akkor ön bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. - Tehát úgy viselje magát."
Gerzson bácsi csárdában történtek után szakított régi életmódjával, életének egyetlen célja lett, hogy leszámoljon Fatia Negrával. Sorba járta Arad, Bihar és Temes megyék közgyűléseit, ahol táblabíró volt, és egymás után írta beadványait, hogy a megyék egyesült erővel fogjanak össze a rablóvezér ellen. A vármegyék addig nem veszik komolyan Gerzson bácsit és nem tesznek semmit, amíg Fatia Negra fényes nappal meg nem támadta a postaszekeret. Szabályos csatát vívott a Lúcsia barlangi pénzverők hamis aranyait kísérő fegyveresekkel. Ezt már a vármegye sem hagyhatta annyiban, a rablóvezér elleni hajtóvadászat vezetőjének Vámhidy Szilárdot nevezték ki.
Vámhidy bejárja a Bihari-havasok völgyeit, hágóit a rablóvezér és bandája után kutatva, de az erdőben csak a báróval találkozik, aki meghívja őt a kastélyába. Szilárd tudta, hogy ennek a meghívásnak sohasem fog eleget tenni. Miután Lénárd báró hazatér a kastélyába, közli Henriette-tel, hogy nyittassa ki a vendégszobát, az új szolgabíró, Vámhidy Szilárd lesz a vendégük. Ő távol lesz, de felesége gondoskodjon mindenről, hogy a szolgabíró jól érezze magát. Henriette úgy érzi, ez nem történhet meg, kijátssza a cselédeit, és megszökik a kastélyból. Hajdanán, sétái alatt felfedezett egy kis házikót az erdőben. Az erdei lak teljesen be volt rendezve, gyönyörű fegyverek voltak benne, de hiába ment különböző időben a házikóba, soha senkit nem talált otthon. Úgy gondolta, valami rejtély kulcsa lenne ez a házikó, amiről az emberek is titokzatos dolgokat sugdostak. Mikor azonban a férjét kérdezte, ő igen egyszerű magyarázatot adott. A házat egy öregúr használja, akit Henriette is ismer, aki itt szokott vadászni, és az asszony azért nem találkozott vele soha, mert ő csak aludni jár ide, hiszen nappal a vadászattal van elfoglalva. Henriette-et még arra is figyelmezteti, hogyha az úrral találkozna, ne hozza szóba a vadászlakot, mert ők ketten nincsenek jó viszonyban, és az úr az ő erdejében vadászik. Most szorongatott helyzetében ebbe a vadászlakba menekült.
Juon Táre beszél Vámhidyval, akinek már csak egy célja van, hogy elkapják a Fatia Negrát. A rablóvezér miatt vesztette el szemevilágát és a feleségét, ma koldulásból tartja el kisgyermekét. Ő kihallgatta a rablóvezér és embereinek a beszélgetését, a rablók már tartanak a pandúroktól, de a Fatia Negra semmitől se fél. Ha az emberei félnek, ő maga száll szembe az üldözőivel. Éjszaka Juon Táre újra felkereste Vámhidyt, és Szilárdnak tapasztalnia kellett, hogy igencsak jó szövetségese akadt. A szolgabíró Juonon kívül senkire se számíthat, mert emberei italába maszlagot kevertek, és édesdeden alszanak, pisztolyát és a katonák fegyvereit méhviasszal tették használhatatlanná. A éji sötétből lép elő Fatia Negra, és a szolgabírónak egy szál karddal kell kiállnia ellene.
Öldöklő küzdelem kezdődik a két férfi között, Vámhidy hosszú küzdelem után megsebesíti a rablót, ezután Fatia Negra már az életéért küzd. Szilárd nem hagyja, hogy elmeneküljön, rejtekhelyére, egy vadászlakba is követi.
Henriette ekkor jön rá, hogy a lak, ahová ő menekült, nem más, mint a Fatia Negra rejtekhelye. Fafia Negra után beront az őt üldöző Vámhidy is. Fatia Negra az életéért cserébe húszezer aranyat ajánl fel a szolgabírónak. Vámhidy azonban nem alkuszik, neki a rabló feje kell.
"- Az én fejemet? Hahaha! Ezt a fejet, te? Ezt a fejet itt? No hát nesze!...
E pillanatban egy átható sikoly rezzenté meg a két halálra küzdő ellenfelet, a mellékszobában egy fehér alak omlott végig a földön.
A másik percben eldördült a fegyver s Fatia Negra élettelenül hanyatlott a szőnyegekre vissza."
Fatia Negra úgy lett öngyilkos, hogy a pisztoly csövét szájába vette, és szétlőtte az arcát.
"A Fatia Negra csakugyan nem adta oda fejét. A lövés semmivé tette azt. Sohasem tudta meg senki, hogy ki volt a Fatia Negra."
Henriette özvegységre jutott, férje végzetes lovasbalesetet szenvedett, arcát a ló felismerhetetlenségig összezúzta, úgy, hogy rá sem lehet ismerni többé.
Henriette kiegyenlitette Kálmán negyvenezer forintos váltóját, és mindenhol kerestette az öccsét, hirdetést adott fel újságokban, jutalmat ígért a nyomravezetőnek. Az ifjú azonban inkább saját halálhírét költötte, mintsem újra felvenné a kapcsolatot a családjával.
Lángainé és János pere tíz hosszú évig tartott, János végül vesztett, egymillió forintot kellett testvérének fizetnie. Bár neki még mindig több maradt, de rettenetes olyan embernek bírni milliót, akinek már a duplája is a birtokában volt. Ezt a csapást sohasem tudta kiheverni. Fia, Makszika sem adott neki sok örömre okot, a sok kényeztetéstől elcsenevészült, nyomorék lett.
Vámhidy Szilárd ígéretes pályát futott be, de sohasem nősült meg. Gyakori vendége volt a Kengyelesy-háznak, a grófné mindig különös kedvességgel viseltetett iránta, gyakran kérdezte tőle, miért nem keresi fel Henriette-et, hiszen most már özvegy, biztosan nem utasítaná vissza. Szilárd azonban nem az az ember, akit ma elvetnek, és holnap felvehetnek.
Mindannyiuk közül a dúsgazdag özvegy báróné a legboldogtalanabb. Alig múlt huszonhat éves, és már öregasszonynak látszik. Az embereket kerüli, egyetlen lénnyel, egy réges-régen ajándékba kapott virággal beszélget bezárkózva a szobájába.
"Így legalább van egy lény, akihez a milliók birtokosnéja így szólhat -: Semmim sincsen, csak te vagy az enyim, emlékezel-e rá, milyen kicsiny voltál akkor, mikor keblemre tűzve hordtalak? Csak egy levél! Azóta milyen magasra nőttél, mennyi leveled támadt. Minden leveledre tudom, mi van felírva: egyikre halavány örömek, másikra sötét kétségbeesés, bánat, megaláztatás, elhallgatott fájdalom, rettegtető titkok, halálfélelem, álmatlan nyugtalanság, irtózat, gyűlölet, kínzó emlékek, észvesztő töprengés, elrejtett sírás, panasztalan keserv, öngyilkos elhatározás, leverő hírek; minden, minden, ami az ember életét sötétté, kínzóvá, utálttá teszi. Egy-egy levél időközben megsárgult és lehullt, azok mind el vannak téve, imakönyvbe zárva, rájuk írva a lehullás napja; s a kínzott képzeletnek rettentő emlékezete van visszavezetni a lelket azon napok gondolataira. Ez a levél az öngyilkosság, ez a visszaadott szerelmi jelszó -; ez a kártyán elnyert kastély -; ez a fekete ékszer -; ez a nagypapa átka -; ez a Kálmán szökése; ez a Fatia Negra -; ez az elítélt nő -; ez a vadászlaki találkozás -; ez a Kálmán halálhíre; ez a többi mind kínzó ábránd, teljesületlen remény, két külön csillagban lakóknak egymás utáni epesztő vágya, akik között semmi más, mint egy átrepülhetetlen ég fekszik.
Szegény gazdag asszony!
Hogy Kálmánnal mi történt halálhíre után, azt rokonai sohasem tudták meg; ők nem keresték tovább az eltemetettnek véltet. Azt pedig ki tudja, hol, ki tudja, mi név alatt járja az országot, keresve a nyomort és küzdve azzal, s nevetve azokon, akik valami tárgyról szeretik azt mondani: ez az enyim. Sokan élnek, sokan meghalnak így, akik sohasem alkalmatlankodtak a világnak vágyik kifejezésével. Legtökéletesebb ideálja a szegénységnek: a gazdag ember fiából válik.
Szegény gazdagok!"