Leláncolt Prométheusz

Szereplők: Erő, Erőszak, Héphaisztosz, Prométheusz, Az ókeaniszok kara, Ókeanosz, Ió, Hermész
Történik Szkűthiában, sziklás vidéken

Az Erő kijelöli azt a területet, ahol Prométheusznak a vétkéért egy sziklához láncolva bűnhődnie kell. A kietlen Szkűthiában vár rá büntetése, Héphaisztosznak kell őt atyja, Zeusz parancsára sziklához láncolnia, hiszen Prométheusz tőle lopta el "soktudó tüzét", és adta az embereknek. Héphaisztosznak bár kötelessége teljesítenie atyja, Zeusz parancsát, nem szívesen veri béklyóba istentársát és rokonát, Prométheuszt. Az Erő végig figyeli, hogy a Prométheusz iránt részvétet és sajnálatot érző Héphaisztosz kellő keménységgel hajtja-e végre Zeusz parancsát.
Mikor Prométheusz egyedül marad, a régi istennemzetségek tagjainak, a Napnak és a Földnek panaszolja el, hogy istenként hogyan bántak vele az istenek. Az istenek új királya mérte rá e szörnyű kínokat, így kell vezekelnie tettéért.
 "Mégis, mit is beszélek? Én mindent tudok előre pontosan, mi lesz, váratlanul nem érhet engem semmi baj, s a ránk szabott sorsot nyugodtan kell viselni, tudva, hogy erős végzet, nem harcolhatunk vele. De elhallgatni sem tudom s elmondani sem azt, mi balszerencse ért. Az emberek kedvéért vettem ily igát magamra én: husáng szárába töltve loptam el nekik a szikrát, mely minden mesterség mestere, a az emberek minden szükségében segít. Ily bűnömért most büntetésem szenvedem, bilincsbe verve, s nincs fejem felett fedél."
Hirtelen hangot hall és illatot érez, nem tudja, ki közeledik feléje. Isten vagy félisten, olyan, aki segítségére siet, vagy olyan, aki csak szenvedését akarja látni. A tengeristennek, Ókeanosznak lányai keresik fel a megbüntetett istent. Az ókeaniszok baráti szívvel közelítenek felé, szerintük az új főisten, Zeusz hatalma puszta önkény, eltüntette a régi hatalmat. Az ókeaniszok kérésére Prométheusz elmeséli nekik, hogyan szállt szembe Kronosz fiával.
"Bizony beszélni róla gyötrelem nekem, de éppen oly fájdalmas az, ha hallgattok. Mikor harag támadt az istenek között, és egymás ellen indítottak háborít - Kronoszt akarta trónjáról ledönteni egy részük, hogy királyok Zeusz legyen, viszont nem tűrték Zeuszt maguk felett a többiek-, akkor, habár az én tanácsom volt a jó, az Égtől s Földtől származó Titán-fiak nem hallgattak reám, szelíd beszédemet megvetve durva gőggel azt remélte mind, hogy nyers erő hatalmukat megvédheti. De engemet kioktatott anyám, Themisz és Gaia - mert egy isten ez, de soknevű -, jövőnkre nézve ő adott szent jóslatot, nemegyszer mondta: nem segít nyers erő, de csellel győzhetünk hatalmasabbakon. Mindezt hiába mondtam el nekik, nem is figyeltek erre, nem becsülve meg szavam. Legjobbnak ily körülmények között nekem anyámnak oldalán állnom mutatkozott s Zeuszt támogatni, hogyha hű, hű társaként. Tanácsaim szerint rejtette Tartarosz mélységesen sötét ölén az ős Kronoszt s a véle harcolókat el. Tehát nekem az istenek királya ezt köszönheti, s ily csúfosan fizette meg szolgálatom! A zsarnoksággal mindig együtt jár e kór: barátaikban sem mernek megbízni ők. De még e kérdés hátravan, mi volt az ok, miért gyötör, megmondom én világosan. Alighogy atyja trónján ült az új király, elosztogat mindent az istenek között, egyiknek ezt, másiknak azt, megosztozik velük hatalmán, ám a sok bajt szenvedő halandókkal nem gondol, sőt azt tervezi, hogy elpusztítja őket s új fajt ültet el. S nem mondott ellent ennek senki sem, csak én! Mertem, s az emberfajt ez attól védte meg, hogy összetörve Alvilágra hulljanak. Ezért görbíti szenvedés a tagjaim, hogy elviselni kín, de kínos látni is. Halandókat szántam meg én, de szánalom nem jut nekem, kegyetlenül bánt Zeusz velem, s most lássa ennen szégyenét, ha rám tekint.
Prométheusz, miután megmentette az embereket a végső pusztulástól, lehetővé tette, hogy ne tudja, ki mikor hal meg; az emberek lelkébe lopta a reményt. Majd elcsente számukra a tüzet, így lehetővé tette a halandók számára, hogy minden mesterséget elsajátítsanak.
Prométheusz tisztában van tettének súlyosságával, de nem bánja, azért bukott el, mert az embereket segítette. De büntetésként azt nem várta, hogy égnek törő sziklák között sorvadjon el.
Ókeanosz is felkeresi Prométheuszt, és azt tanácsolja neki, hogy változtasson szavain, ne legyen ily konok, hisz így sohasem nyeri el Zeusz bocsánatát. Ókeanosz felajánlja, hogy ő maga jár el Zeusznál Prométheusz érdekében. Prométheusz úgy gondolja, jobb, ha Ókeanosz nem próbál közbenjárni az érdekében, nem is törődik vele, hiszen így még őt is baj érheti. Ókeanoszt azonban nem tudja visszatartani, bízik abban, hogy sikerrel jár, és Zeusz feloldja Prométheusz büntetését. Prométheusz azonban arra kéri, ne fáradjon ügyében, hiszen az isteni ítéletet nem lehet megváltoztatni, a sors által kiszabott büntetést el kell viselnie. Azért, mert őt baj érte, nem kívánja, hogy mással is ugyanez történjen. Azokat említi, akik szintén bajba jutottak. Testvérére, Atlaszra gondol, az ő sorsa is sok szenvedéssel tölti el, hiszen ő tartja a vállán a világot.
Vagy a Föld szörnyszülött fia, Tüphón, aki szembeszállt az istenekkel, és legyőzték. Ókeanosz tanul Prométheusz sorsából, letesz arról, hogy közbenjárjon az érdekében, majd szárnyas lován hazatér otthonába.
Prométheusz nemcsak az új istenségnek szerzett hatalmat és tekintélyt, de erről nem is szól, hiszen ezt az ókeaniszok kara is tudja, de ő adott a halandóknak értelmet, és tanultak meg mesterségeket. Általa ismerik a földművelés tudományát, a hajózás titkát. S neki, aki annyi mindent talált föl az emberek számára, most semmi ötlete nincs, hogy saját sorsát jobbra fordítsa. Általa ismerik a halandók a gyógyítás, a jóslás tudományát, megismertette velük az áldozatot. Általa ismerik a csillagképeket, a számokat és az írásjeleket. Művészetét, a bányászat mesterségét, a halandók minden tudása tőle származik. De legyen tarsolyában ezerféle tudomány és ismeret, a sors mást szabott ki rá, a végzetet nem tudja kikerülni, szenvedés csak ezernyi kín árán lehet. A végzet útját a Moirák és az Erünniszek szabják meg, akik nem felejtenek. Ő tudja anyjától, Themisztől a titkot, mi az, amely Zeusz hatalmának véget vethet, de ennek feltárására még nem jött el az idő. Majd egyszer ezen tudása révén válhat szabaddá. Az ókeániszokat megrémítik Prométheusz szavai, számukra a hatalmat Zeusz képviseli, nekik a hatalomtisztelő élet biztonsága a legfontosabb. És hiába tett meg mindent az emberekért, tőlük nem remélheti, hogy szembeszállnak Zeusszal.
Megjelenik a színen Ió, akit Prométheuszhoz hasonlóan szintén az istenek haragja sújtott, és ugyanúgy szenvedés az élete, mint az övé. Ió, Inakhosz leánya, akibe Zeusz szerelmes lett, ezért felesége, a féltékeny Héra tehénné változtatta. Nyugalmat azonban sehol sem lelhet, hisz egy bögöly űzi-hajszolja keresztül-kasul a földön.
Prométheusz Ió kérésére elmondja, miért kell így bűnhődnie. Ió Prométheusz biztatására eleget téve a karvezető kérésének, maga is elmondja, hogy került ilyen helyzetbe. Éjszakánként látomásai voltak, melyek szerint Zeusz Ió szerelmére vágyik. Rászánja magát, és egy reggel elmondja apjának az éjszakai látomásait. Apja Püthó és Dodona jóshelyére sok hírvivőt küldött, de itt csak kétértelmű jóslatokat kapott. Végül apja egyértelmű jóslatot kapott, ha nem akarja hogy egész nemzettségét Zeusz "tűzszemű nyila" egyszerre irtsa ki, üldözze el lányát a házából. Így kellett elhagynia az atyai házat, átváltozott tehénné a bögöly üldözése elől sehol nem lel nyugalmat. Prométheusz Ió jelenét és múltját, de további sorsát is ismeri, és elmeséli a csípésektől félőrült leánynak a jövendőjét.
Iót hosszan vándorlás és szenvedés során Zeusz Egyiptomban szabadítja meg kínjaitól, és Ió egy fiút, a sötét bőrű Epaphoszt szüli tőle. Öt nemzedékkel később tér majd vissza Argoszba ötven lányutóda, és ebből a nemzetségből születik majd Ió tizenharmadik leszármazottja, egy híres nyíllövő, aki majd Prométheusz megszabadítója lesz. Prométheuszt felháborodással tölti el Zeusz igazságtalansága, és örül, hogy tudja, az ő uralkodása sem végtelen. A kar azonban megrettent Prométheusz szavaitól, és óva int mindenkit a hatalmasabb istenekhez fűződő szerelemtől. Prométheusz elmondja, az anyjától, Themisztől tudott legfontosabb titkot, Zeusz végzetét saját sorsához hasonlóan saját fia fogja okozni.
Prométheuszhoz Zeusz elküldi egyik fiát, Hermészt, hogy megtudja, melyik nászából születik majd az a gyermeke, aki letaszítja az istenek trónjáról.
Prométheuszt azonban Hermész szavai sem ingatják meg, ő már két isten bukását is látta, miért hódolna be az új isteneknek. Hermész viharokkal, villámmal fenyegeti Prométheuszt, akit ez sem bír jobb belátásra. A kar is azt tanácsolja a sokat szenvedett istennek, hogy tegye félre önhittségét, és kövesse a bölcs megfontolást.
"Karvezető: ...Jobb szót fogadni: bölcs ha téved, szégyen az.
Az ókeaniszok vele maradnak, de már hallani a mennydörgéseket, Prométheusz még beszél, de a villámtól sújtva mélybe zuhan.
"Többé már nem szó, de valóság: megremeg a föld, dörög az ég, és felel a tengeri visszhang, a cikázó villámok tüze gyúl ki, homoktölcsér kavarog, mind egyszerre támad fel a szél, s ellenirányból egymás ellen hevesen fújják hadakozva dühük, összemosódik a tenger az éggel. Immár bizonyos, hogy engemet ér, s Zeusztól jön e vész félelmetesen. Szentséges anyám, s magas ég, mindent közös fénnyel ki bevonsz, látod, hogyan ért méltatlanul ily sors."